Mostanában elég népszerűek a virtuális valóságban játszódó animék és a Choujigen Game Neptune anime is egy ilyen sorozat. Az animét egyébként egy PlayStation játék ihlette, aminek már több része is jelent meg. A történetünk tehát egy sci-fi RPG stílusú világban játszódik, ahol eddig négy ország istennői álltak harcban egymással. Egy új korszakba léptek, amikor is beköszönt a béke és az együttműködés a cél egy jobb világ reményében. Az istennők úgynevezett CPU-k, akik feladata megvédeni a népüket. Képesek átalakulni battlesuitos érett nőkké szűrnyakkal, de hétköznapi formájukban mindegyikük egy tizenéves lány.

Neptune a legnagyobb elevenség és lazán vesz mindent, még Noire és Vert már komolyabb személyiségek, még Blanc talán túl komoly. Habár a háborúskodásnak vége, mindegyikük előszeretettel gyűjti a Share energiát, amit népüktől kapott szavazatokból nyernek. A népszerűséghez elég lecsapni pár szörnyet, amely akciókban a CPU-k aranyos kis húgaik is részt vesznek. Ők még nem tudnak átalakulni, de hamar meg kell tanulják ezt a képességüket is, hogy segítsék nővéreiket. Az élet nem csak harcból áll, jut idő a bolondozásokra is. A Choujigen Game Neptune animéből nem hiányozhatnak az irigy és hatalomra éhes rosszakarók vagy akár az ecchi jelenetek sem egy strandolós nap alkalmával. Ráadásul a lányok videojátékokkal játszanak az egyébként is virtuálisnak tekinthető világban.

Továbbá CPU istennőknek ugyan olyan képességeik vannak, akárcsak a videojátékokban és látványos effektek kíséretében idézik meg őket. Rengeteg lánnyal ismerkedhetünk meg a Choujigen Game Neptune animében, még egy másik dimenzióból érkező CPU is felbukkan. Plutia hétköznapi formában egy csendes és belassult lány aki mindenkinek babákat varr. Átalakulva pedig egy könyörtelen ostorozó szado-mazo istennő, aki megalázza azokat, akik szembe kerülnek vele. Ha nem volna elég az anime és az OVA részek, azok PC és konzol videojátékok formájában is élvezhetik a lányok kalandjait.