Ahogy a médiában is fel-feltűnik egy-egy UFO hír, így az animék között is újra találkozhatunk földönkívüli történetekkel. A Hoshikuzu Telepath anime középpontjában egy végtelenül szégyenlős lány áll, akit Umika-nak hívnak. Most lesz első éves és azon görcsöl, hogy vajon talál új barátokat az iskolában vagy jobb lenne inkább földönkívüliekkel barátkoznia. Ez kicsit talán abszurdnak hangzik, de egy hullócsillag teljesíti Umika kívánságát. Másnap ugyanis egy magát idegennek nevezett lány jelenik meg az iskolában és azt állítja, hogy egy másik bolygóról érkezett.

Yuu egy igencsak hiperaktív és vidám lány, aki egy elhagyatott világítótoronyban ébredt és nem tudja, hogy mit keres ezen a bolygón. Umika mindjárt megpróbál vele kapcsolatba lépni, de Yuu telepatikus képességeivel a lány fejébe lát. Umika még mindig szeretné elhagyni a Földet és segíteni szeretne Yuu-n is, hogy hazajusson a saját világába. Ezért elhatározzák, hogy építenek egy rakétát, ami csöppet sem tűnik egyszerű dolognak, végtére is erről szól a Hoshikuzu Telepath. Ebben lesz segítségükre két lány, a diáktanács elnök Haruno és Matataki is. Az első próbálkozásuk egy flakon játék rakéta lesz, ami nem nevezhető valami átütő sikernek a bolygó elhagyásához.

A Hoshikuzu Telepath anime ezeknek a lányoknak a mindennapjait mutatja be egy könnyed és vicces történetben. Néhol találunk yuri elemeket is és mindjárt az anime elején ezek a gondolatolvasós telepatikus jelenetek lesznek kicsit félre érthetőek. Yuu úgy tud belelátni mások gondolataiba, ha összeérintik a homlokukat és ez már majdnem olyan szituáció, mintha megcsókolnák egymást. Vajon képesek lesznek a lányok egy igazi rakétát építeni és földönkívüli társukat haza juttatni? Ha érdekelnek a földönkívüliek és az aranyos lányok egy kis yuri fűszerezéssel, akkor mindenképpen tegyél egy próbát a Hoshikuzu Telepath animével.