
A Ijiranaide, Nagatoro-san című anime középpontjában egy Hachiouji Naoto nevű fiú áll, aki nem csak visszahúzódó, de a lányoktól is fél. Általában tanul, rajzol és videojátékokkal játszik. Egy nap éppen a könyvtárban tanul, amikor egy lány oda ül hozzá és megszólítja. Főszereplőnk természetesen meg sem tud szólalni, csak meredve bambul. A lányt Nagatoro Hayase-nek hívják, aki egy energikus karakter, valamint mindenkivel gúnyolódik.
Hachiouji-t nem csak kineveti, de szavaival úgy megalázza, hogy sírva is fakad. Többnyire a szüzességével cukkolja és azzal, hogy csendes perverz. És ez minden nap így fog menni, ugyanis Nagatoro folyton a fiún fog lógni. Ha pedig valaki sokat lóg egy ellenkező neművel, előfordulhat hogy túl szimpatikusak lesznek egymásnak. Persze a két szereplő közül egyik sem nagyon fog engedni, Nagatoro állandóan cukkolja a fiút, Hachiouji pedig teljesen szerencsétlenül fog viselkedni.

Nem árulok el nagy titkokat, hogy az anime végére valamelyest javulni fog a két karakter kapcsolata, hiszen akkor miről szólna az anime? Tehát ne egy mézes-mázos romantikus animét képzeljünk el, ahol a virágzó cseresznyefák alatt csattan el az első szerelemes csók. Hachiouji ezek helyett csak arcon pöckölést fog kapni. Itt lesznek még Nagatoro beszívott fejű barátnői is, akik szintén elég kegyetlenek. Gyakran csalják el Nagatoro-t, hogy csak ők tapossák meg kicsit a fiút. A történet általában a művészeti teremben játszódik, ahol Nagatoro többször is lerajzoltatja magát.
Ezek mellett odáig is eljutnak, hogy a lány felhívja magához a fiút egy esős nap alkalmával. Szereplőink megfordulnak még a strandon egy kis bikinis jelenet kedvéért, valamint lesz itt fesztiválozás is. Nem maradnak ki a perverz megnyilvánulások sem, de komoly ecchi jelenetekre ne számítsunk. Tehát akit nem zavar a sok rossz szó és kedve lenne a fent leírtakhoz, azt várja az Ijiranaide, Nagatoro-san című anime.