A Blizzard eddig a lassabb játékairól volt híres, de most egy pörgősebb stílussal állt elő, Overwatch néven. Az Overwatch valamiféle FPS és MOBA keveréknek mondható csapat alapú shooter. Sztorinak nem sokat kapunk, de legalább megismerhetjük a hősök kapcsolatát egymással. A játékban több, mint harminc hős kapott helyet és három kasztba vannak sorolva, mint Tank, Damage és Support. Ezen belül minden hősnek több egyedi képessége van az alap közelharci vagy távolsági lőfegyvere mellett. Így például az egyik népszerű hős D.Va egy mecha robottal harcol, Tracer teleportál, Mercy képes gyógyítani és feléleszteni csak úgy mint a gépfegyveres Baptiste a gránátjaival.
Sombra meg tudja hackelni a gyógyító tárgyakat és a karaktereket is, Echo pedig le tudja másolni más karakter képességeit egy rövid időre. Nem írom le az összes Overwatch karaktert, érdemesebb kipróbálni őket. Az alap képességek mellett minden hős kapott egy Ultimate skill-t is, amit egy indikátor feltöltődése után aktiválhatunk. Egyes karakterek képességei igen idegesítőek, mint amikor D.Va a tömegbe repül és felrobban mecha robotja. Az Overwatch játékban valóban fontos a csapatjáték, mivel ha egy játékos nem dolgozik össze a többivel, az könnyen a meccs bukását jelenti.
Több játékmódot próbálhatunk ki, legyen szó foglalós vagy jármű kísérős módokról, egyaránt fogunk támadni vagy védeni. A térképek pedig a világ minden tájáról lettek összeállítva és általában szép színesek. A játékban nem sok motiváció van, hiszen itt a pörgős játékélmény és a győzelem a fontos. Szintlépéssel és napi eventek után kaphatunk loot boxokat, amik skineket, pénzt és egyéb cicomákat rejtenek, amik külön is kiválthatók. A játék azóta ingyenes modellre váltott, szóval aki ezek után kedvet kapott egy kis rajzfilmszerű shooter játékhoz, azt várja a Blizzard első FPS játéka, az Overwatch.