Ebben a bejegyzésben azokról a retro játékokról lesz szó, melyeken a többségünk felnőtt. Nyilván nagyon sokan emlékeznek még a sárga kazettás Nintendo játékgépekre, amiket általában a piacokon lehetett megvásárolni. Ez a gép a NES (Nintendo Entertainment System) olcsó kínai másolata volt, de mi akkoriban ennek is örültünk. Az említett sárga műanyag kazettákon voltak a retro játékok, amit a gépbe pattintva máris indulhatott a móka. Sajnos azonban nem voltak mentések, így mindig elölről kellett kezdeni a játékot, amikor újra leültünk játszani. Ez annyira nem is volt gond, hiszen a legtöbbet akár pár óra alatt is végig tudtuk játszani és akkor hol maradt volna a kihívás.

Retro játékok ma

Manapság ezek a retro játék gépek mint a NES, már csak ritkán lelhetők fel az interneten, viszont PC-re és Androidra léteznek NES emulátorok, amikkel futtathatjuk ezeket a retro játékokat. Sőt még csalások is aktiválhatók hozzájuk, felismerik a mai gamepad-eket és már van mentés funkciójuk is. Alább összegyűjtöttem kedvenc NES retro játékokat, amikkel gyerekként olyan sokat játszottunk és a pozitív élmény mellett sok bosszúságot is okoztak.

Super Mario Bros.

A sárga kazettás Nintendo (NES) legklasszikusabb játéka a Super Mario volt, melyben egy vízvezetékszerelővel ugrálhattuk végig a platformokból álló szinteket és menthettük meg a hercegnőt. Bizonyára mindenki emlékszik a gombákra, repülő teknősökre vagy a járkáló sisakokra. A Super Mario érdekessége volt az égbe nyúló paszuly, ami egy bónusz területre vitt vagy a rejtett portálok, amikkel több szintet átugorhattunk.

Jackal

A Jackal-ban egy zöld katonai dzsippel lőhettük végig magunkat egyre nehezedő katonai bázisokon és szabadíthattunk ki katonákat. Gépfegyverünk és gránátunk volt, még az utóbbit egyre erősebb rakétákra fejleszthettük villogó katonák segítségével. Minden szint végén egy boss várt minket.

Top Gun

A nevéből nem nehéz kitalálni, hogy a Top Gun egy vadászgép szimulátor volt. Az ellenségeink nem csak szemből, de hátulról is képesek támadni. Tüzelhettünk rájuk gépfegyverrel és rakétával is. A játék nehezebb része az anyahajóra történő leszállás és légi tankolás volt, de a pályák végén boss-ok is vártak.

Duck Tales 2

Nem maradhatott ki a Dagobert bácsi sem a Duck Tales 2 című játékkal. A Mario-hoz hasonlóan itt is platformokon ugrálhattunk és gyűjtögethettünk. A botunk segítségével nem csak húzni és kapaszkodni lehetett, de pattogás közben szétverhettünk dobozokat és leüthettük az ellenséget is.

Super Mario Bros 2

Az alap Mario játéknál már egy komolyabb verzió volt a Super Mario Bros 2, ahol Mario-n kívül már Luigi, a gomba és a hercegnő is választható volt. A hercegnővel például hosszabb ideig tudtunk a levegőben maradni. Felkaphattuk ellenségeinket és egy másikhoz dobhattuk. Puzzle feladatokból itt is volt néhány.

Super Mario 14

A Super Mario 14 egy ázsiai alternatíva volt. Hősünk kedvesét elrabolták és az átalakult egy bottal harcoló Mario karakterré. Botunk segítségével üthettünk, lőhettünk, kapaszkodhattuk és pöröghettünk is. A képességek használata közben az eredeti emberi karaktert láthattuk. A szintek végén itt is boss-ok vártak.

James Bond Jr

Egy James Bond játék, ahol szabotálós küldetéseket teljesíthettünk. Például meg kellett keressünk rakétákat és puzzle feladatokkal hatástalanítani őket. A pisztolyunk mellett dobálhattunk gránátot és megállíthattuk az időt is egy pillanatra. Rengeteg idegesítő ellenség és boss volt benne.

Jungle Book

Nem marad ki a Jungle Book, Maugli kalandjaival sem. Itt a dzsungelben kalandozhattunk rengeteg ötletes megoldással. Himbálózás liánokon, ugrálás állatok hátán és amikor megöltük Balu mackót, majd az úszó tetemén állva haladhattunk a folyón. A játék időre ment és gyűjtögethettünk hozzá órákat.

Super Spy Hunter

A Super Spy Hunter című játékban egy szuper járgányt irányíthattunk, ami az úton, levegőben és vízen is képes volt haladni és harcolni. Hatalmas gépszörnyetegek vártak a pályák végén, amikből ömlöttek a golyók, rakéták és hányták a sugarakat. A mi fegyverzetünk is fejleszthető volt boostok segítségével.

Tom & Jerry

Egérként a házban garázdálkodhattunk, ahol minden hatalmas hozzánk képest. Így az ellenségeink harapdáló protézisek, legyek, pókok és sok más apróság. Oda kellett még figyeljünk a csövekben folyó vízre és a falakban szaladgáló áramra is. A végén pedig megküzdhettünk a tűzijátékokat dobáló Tom-mal.

Circus Charlie

A Circus Charlie egy ügyességi cirkuszos játék, ahol mutatványok teljesítésével léphettünk a következő pályára. Ilyenek voltak az oroszlán hátán tüzes karikákon ugrálás, kötéltánc majmok átugrálásával, ezt követte az ugrálás mozgó labdákon, lóháton akadály ugrálás és végül a kötélről kötélre ugrás. Mindet el lehetett nézni és nagyon idegesítők voltak.

Tank

A Super Mario mellett talán a Tank volt a másik nagy klasszikus, melyet egyedül és egy barátunkkal is játszhattunk. Feladatunk egy sas ikon megvédése volt az ellenséges tankok elől. A térkép különböző platformokból állt, mint a kilőhető téglafal, a kilőhetetlen páncél fal, a lassító víz, csúszós jég vagy a tankokat elrejtő erdő. Sőt még pályaszerkesztővel is rendelkezett.

Retro játékok végszó

Ezek voltak a NES-hez készült talán legjobb retro játékok, de még sok egyéb címet is felhozhattam volna. Ha kedvet kaptál hozzájuk, a cikkben támpontot kaptál a múlt kellemes felidézéséhez.