A The Melancholy of Haruhi Suzumiya megjelenése után külön kultusz animének számított japánban. A történet egy Haruhi Suzumiya nevű lányról szól, aki különcségével taszítja el magától az embereket, de ő maga sem akar barátkozni. Szerinte minden ember unalmas és csak az időutazók, idegen lények és esperek hozzák lázba. Az első iskolai napon beszélgetésbe elegyedik padtársával, egy Kyon nevű fiúval. Kyont hamar bele is rángatja egy olyan klub nyitásába, aminek célja a természetfeletti dolgok megfejtése lesz.

SOS Brigád néven lépnek be a köztudatba és a tagtoborzás ténylegesen természetfeletti lényeket vonz a klubba. Itt lesz Mikuru, aki egy szerény nagymellű időutazó és egyenesen a jövőből érkezett. Yuki egy igazi űrbéli idegen, aki inkább olvasni szeret és hátulról figyeli az eseményeket. Még Koizumi egy esper és egyben egy titkos szervezet tagja.

Az elmélete szerint Haruhi egy szunnyadó istenség, aki a hangulatával formálja a világot. Tehát nem véletlenül gyűlnek a lány köré ezek a természetfölötti lények. Haruhi bolondságaiban mindenkinek kötelező teljes erőbedobással részt venni. Ha ő elkezd unatkozni, az előidézi egy másik dimenzió növekedését, amely a mi világunk eltűnéséhez vezethet.

Az anime részei nem sorban jelentek meg, többféle verziójuk létezik. A második évad ennél sokkal csavartabb lesz, mivel itt egy időhuroknak köszönhetően hőseink belecsöppennek egy folyamatosan ismétlődő nyári szünet utolsó napjaiba. Ezért az anime első részei szinte ugyan úgy alakulnak majd. Akinek kedve van egy misztikus és vicces animéhez, azt várják Haruhi melankóliái.