Rengeteg yuri stílusú anime létezik, de a Yuru Yuri nem egészen a lány-lány románcokra helyezi a hangsúlyt, hanem az agyament yuri poénokra. Főszereplőnk Akari egy ügyetlen lány, akinek most kezdődnek a középiskolás évei és szeretné a maximumot hozni. Barátnője a lökött Kyouko és az annál komolyabb Yui, alapítanak egy vidámság klubbot, ami semmiről sem szól. Egyetlen tag fog csatlakozni, az ártatlan kis Chinatsu-chant. Ha szabadidejük engedi, benéz hozzájuk a diáktanácsból négy tagja, hogy kicsit felrázzák a hangulatot.

Közülük Himawari és Sakorako egymás riválisai, Ayano pedig Kyoukoval verseng, még Chizuru szemüvegét levéve, vérző orral perverzségeket képzel el a lányokról. Egyébként a diáktanács tagjai is kapnak önálló kis fél részeket, amikben jobban megismerhetjük őket. A Yuru Yuri animében a yuri műfaj inkább az agyament perverz gondolatokban és szituációkban jelenik meg. Ennek ellenére az egyes karakterek éreznek valamit a másik iránt, amit vagy kimondanak, vagy pedig magukban tartanak. Így aztán szerelmi háromszögek is kialakulnak, de ez jellemző ahol sok erre hajlamos lány van.

Akadnak érdekes helyzetek, mint amikor Kyouko kitalálja, hogy Karácsonykor mindenki randizzon egy kalapból kihúzott lánnyal. Természetesen nem mindenkinek alakul jól a randi, de mindenképpen poénosan zajlanak le a találkozók. Vagy itt van Akari nővére, aki húga személyes tárgyait gyűjti és véletlenül Akari alsójával a fején indul el az egyetemre. Képzelhetitek milyen égő, amikor Akari rajta kapja nővérét ezen tevékenységén. Ha szeretitek a hasonló agyament és kissé yuri beütésű műveket, akkor tegyetek egy próbát a Yuru Yuri animével is.